Vonzó a vállalkozói pálya egy felmérés szerint

Forrás: MTI

A legfontosabb motiváció a megélhetés, vállalkozási fázistól függően 85-90 százalék emiatt vágott neki a tevékenységének, de a kezdőknél a függetlenség biztosítása és az önmegvalósítás is fontos cél.

Magyarországon a vállalkozói pálya és a vállalkozói légkör megítélése kedvező, a vállalkozói aktivitás stabil -  a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) a Global Entrepreneurship Monitor vizsgálatára hivatkozva.

Az intézmény a nemzetközi felmérés magyar résztvevőjeként kiemelte, hogy belföldön a felnőtt lakosság 24,3 százaléka vagy vállalkozó, vagy 3 éven belül vállalkozás indítását tervezi. A kezdők 68,4 százaléka, a bejáratott vállalkozások 78,6 százaléka azzal számol, hogy 5 év múlva is a mostani létszámban foglalkoztat majd alkalmazottakat, továbbra is a jelenlegi termékeket vagy szolgáltatásokat értékesíti, és az eddig is bevált technológiákat, eljárásokat fogja alkalmazni - írták.

A közlemény szerint tavaly 3,5 százalék hagyott föl a vállalkozásával, több mint 40 százalékban üzleti okok miatt, ám Magyarországon ezzel együtt is viszonylag alacsony azok aránya, akiket a kudarc miatti félelem tart vissza a vállalkozói tervektől. A legfontosabb motiváció a megélhetés, vállalkozási fázistól függően 85-90 százalék emiatt vágott neki a tevékenységének, de a kezdőknél a függetlenség biztosítása és az önmegvalósítás is fontos cél.

A megkérdezettek fele úgy véli, hogy belföldön könnyű vállalkozásba fogni, és aki sikeres lesz ezen a pályán, az jó karrierlehetőséget tudhat magáénak. A vállalkozói ökoszisztéma világviszonylatban a középmezőnyhöz tartozik, de régiós összehasonlításban átlag feletti a megítélése, az infrastruktúra kedvező, a kormányzati politika támogató a visszajelzések alapján - tették hozzá.  

A felmérést a BGE kutatási központjának honlapján tették közzé. A vizsgálat csaknem 2 ezer fős reprezentatív mintával, telefonos megkérdezéssel készült a 18 és 64 év közöttiek körében, továbbá 36 vállalkozót és vállalkozásfejlesztési szakértőt is megkérdeztek a jelentés elkészítéséhez- olvasható a budapestlab.hu oldalon.


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra