Vásárlásösztönző applikációt támogat a tőkebefektetési alap
Cégvezetés 2016-08-23
NyomtatásFő terméke, a 2016 júniusától elérhető Bconshop a vásárlók és a kiskereskedelmi vállalkozások számára is számos előnyt nyújt: a vevők kizárólag az érdeklődési körükbe tartozó ajánlatokkal találkoznak, amikor az adott üzletek környékén vannak, az üzletek pedig alacsony költséggel üzemeltethető rendszeren keresztül szólíthatják meg célközönségüket, a személyes adatok ismerete nélkül.
A közlemény szerint a vállalkozás Magyarországon még nem létező területen kíván betörni a hazai kiskereskedelmi piacra. Az SZTA elsősorban a menedzsment felkészültsége és a projekt kiskereskedelemre gyakorolt pozitív hatása miatt döntött a befektetés mellett.
Csuhaj V. Imre, a tőkealap-kezelő elnök-vezérigazgatója elmondta, az alapkezelő már szinte az összes kihelyezhető tőkéjét befektette, így több ígéretes üzleti tervre is kénytelenek volt nemet mondani. A tapasztalatok szerint a kkv-szektor még több tízmilliárd forintnyi kockázati tőkét tudna felhasználni - hangsúlyozta az elnök-vezérigazgató.
A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. feladata a Széchenyi Tőkebefektetési Alap 14 milliárd forintos forrásának eljuttatása a magyar kis- és középvállalkozói szektornak. Az alap 85 százaléka európai uniós forrásból származik, 15 százaléka magyar állami forrás.
Az SZTA idáig csaknem 13 milliárd forint összegre szerződött, amivel mintegy 90 magyar vállalkozás fejlődéséhez tudott forrást biztosítani.