Téli élelmiszerlánc ellenőrzés: több mint tízmillió bírság eddig
A téli szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés során eddig 87 esetben összesen 12,3 millió forint bírságot szabtak ki az ellenőrzést végző szakemberek - mondta Bognár Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
A szabálytalanságok száma és a bírság összege hasonló a tavalyihoz. Elsősorban a friss húst, a virslit, a bejglit, a szezonális gyümölcsöket, az élőhalat és a vásárokra kitelepült vendéglátókat ellenőrizték - tette hozzá a helyettes államtitkár.
Az ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal koordinálja, a konkrét munkát a megyei kormányhivatalok élelmiszer-biztonsági és állategészségügyi hatóságként eljáró főosztályainak a szakemberei végzik. Az ellenőrzések december első napján kezdődtek és az év utolsó napjáig tartanak.
A december 13-ig lefolytatott ellenőrzések eredményeit ismertetve a helyettes államtitkár elmondta: míg 2014-ben a vizsgált egységek 1,9 százalékában volt probléma a minőséggel, addig idén ez az arány 3,1 százalék a valamivel több mint kétezer ellenőrzött egységből, amelyek között voltak nagyáruházak, logisztikai központok és vásári eladók is. Romlott az áruk nyomonkövethetősége is, tavaly az ellenőrzések 1,5 százaléka, idén pedig 2,5 százaléka talált hiányosságot.
A megvizsgált 15 152 élelmiszer közül 11 550 volt magyar termék. Ebből 267-et kellett kivonni a forgalomból, közel 2,5 millió forint értékben. A vizsgált 3602 külföldi élelmiszer közül 29-nek az árusítását tiltották meg, ezek értéke 600 ezer forint volt. Amíg tavaly a termékek 1 százalékát kellett kivonni a forgalomból a fogyaszthatósági, illetve minőség megőrzési idő lejárta miatt, addig idén ez az arány csak 0,4 százalék volt - ismertette a részletes adatokat Bognár Lajos.
A hónap közepéig 238 élelmiszerfeldolgozó és értékesítő kistermelőt is ellenőriztek, a kifogások száma minimális volt. Viszont kiszűrtek kilenc olyan "álkistermelőt", aki regisztráció nélkül árusított.
A karácsonyi ünnepi vásárokra, rendezvényekre kitelepült vendéglátók ellenőrzése során kirívó élelmiszer-higiéniai és -biztonsági hiányosságokat nem találtak. A 227 ellenőrzött üzlet mindössze 2 százalékában intézkedett a hatóság, és négyszer szabott ki bírságot, összesen 825 ezer forint összegben. Tavaly hét esetben 440 ezer forint volt a kiszabott bírság összege.
A szezonális zöldség-gyümölcsöket - elsősorban déli gyümölcsöket és almát - 315 forgalmazónál ellenőrizték. Bírságolni 45 alkalommal kellett, a kiszabott összeg 1,8 millió forint volt.
Az élőhal szállítmányok közül 18-at ellenőriztek, ezek mennyisége 260 ezer kilogrammot tett ki. Egy esetben állatvédelmi hiányosság miatt tettek kifogást az ellenőrök.
Vissza az előző oldalra