Sikeres a tavaly indított különleges sportjogi képzés a Széchenyi István Egyetemen

Jog

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: sportjog


Befejezték tanulmányaikat az első sportszakjogászok és sportjogi szaktanácsadók a győri Széchenyi István Egyetemen. Az oktatási intézmény egy éve indította el mindkét egyéves továbbképzési szakot, amelynek hallgatói olyan értékes, speciális tudáshoz jutnak, amelynek révén hatékonyabbá válik a munka a sportkluboknál, az egyesületeknél, az akadémiákon és más, sporttal foglalkozó intézményekben

Az egyetem közleménye szerint régóta nagy hangsúlyt fektet a sportra, így  számos infrastrukturális fejlesztést valósított meg - például sportparkot hozott létre a győri kampusz területén -, illetve folyamatosan fejleszti a hallgatók szabadidős és versenysportolási lehetőségeit. Emellett rendkívül sikeres sportegyesületet működtet, a sportoló hallgatókat pedig ösztöndíjjal, szükség esetén egyéni tanrenddel és más feltételek biztosításával támogatja. A 2022 februárjában elindított két továbbképzési szak, a sportszakjogász és a sportjogi szaktanácsadó szak is ennek a szellemnek a keretében jött létre.

Simon József, a képzések operatív szakmai vezetője elmondta, hogy  az új képzésekkel a nyugat-magyarországi régióban tapasztalható hiányt szerettek volna betölteni.

"A sport a munkajogtól a polgári jogig a jogrendszer számos ágához kapcsolódik, ezért az e területen dolgozó jogászoknak és más szakembereknek speciális tudásra van szükségük. A jelentkezők száma igazolta, hogy ezekre a képzésekre van igény az országban" - fogalmazott.

Barna Attila szakfelelős, egyetemi docens, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara Jogtörténeti Tanszékének vezetője hozzátette: a képzéseken többek között jogi és sportjogi alapismereteket, európai uniós és nemzetközi sportjogot, médiajogot, a közvetítések jogát, üzleti kommunikációs ismereteket, tárgyalástechnikát, pénzügyi ismereteket, sportgazdaságtant és sportmarketinget tanulnak a hallgatók. Szóba kerülnek emellett például a támogatási és pályázati rendszerek, a sport belső szabályozása és háttértudományai is.

Gyömörei Tamás egyetemi docens, a Testnevelési és Sportközpont vezetője szerint a sport az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazat, és hatékony működtetéséhez kellő szakértelemmel felvértezett munkatársakra van szükség. Példaként említette a hivatásos sportolói szerződéseket, amelyek több évre hatással lehetnek a nevelőegyesületre, és ha nem megfelelően kötik meg őket, az akár anyagi veszteséggel is járhat vagy a játékos érdekeinek a sérelmét okozhatja.

"Nem véletlen, hogy a sportakadémiákon kötelező sportszakjogászi végzettséggel rendelkező munkatársat alkalmazni, a kormányzat ugyanis a támogatások fejében elvárja a minden téren szakszerű működést"

***

SPORTOLÓK, EDZŐK, SPORTSZERVEZŐK ADÓZÁSA

Könyvünkben bemutatjuk a sportolókra, edzőkre, sportszervezőkre vonatkozó foglalkozási és jövedelemadózási szabályokat, de kitérünk a felmerülő általános forgalmi adó kérdésekre is. Bemutatjuk az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) alkalmazását a sportfoglalkozásokban. Kitérünk a hivatásos sportoló, edző, sportmunkatárs, sportszakember fogalmára is. A könyvet vásárláskor automatikusan küldjük e-könyv (pdf) formátumban is. További infók és megrendelés: Cégmenedzselés Webáruház


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra