OTP: 35 százalékkal bővült az elektronikus fizetések forgalma
A pénzintézet a 30 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkező vállalkozásoknak a POS-terminál igénylését, míg az alacsonyabb forgalmú, 30 millió forintos éves árbevétel alatti vállalkozások számára a SimpleBusiness mobilalkalmazást javasolja.
Az OTP Bank rendszereiben lebonyolított elektronikus fizetések forgalma az év első három hónapjában a megelőző negyedévhez képest ugyan 5,5 százalékkal visszaesett, éves összevetésben azonban 34,9 százalékkal bővült, amiben az infláció jelentős szerepet játszott - közölte az OTP Bank
A közleményben ismertették, hogy a tranzakciók számában negyedéves összehasonlításban 6,4 százalékos csökkenés, éves szinten azonban 17 százalék körüli növekedés volt.
A POS-teminálok száma 1,9, illetve 8,6 százalékkal nőtt negyedéves és éves alapon.
Kiemelték, hogy a SimpleBusiness alkalmazásnál negyedéves szinten 161, éves alapon 816 százalékos bővülés volt a forgalomban; 27,9, illetve 255,6 százalékos gyarapodás a tranzakciók számában; 9,4 és 35 százalékos növekedés a megoldást használó cégeknél.
Az OTP Bank szakértői szerint idén várhatóan tovább bővül az elektronikus fizetést biztosító kereskedők és szolgáltatók száma, hiszen a nyár közeledtével minden évben élénkülés figyelhető meg a turizmushoz kapcsolódó szolgáltatásoknál.