MNB: versenyképességi fordulat nélkül 2019-től fokozatosan lassul a növekedés

Forrás: MTI

Címkék: versenyképesség


A versenyképesség javítása érdekében mindenképpen növelni kell a vállalatok termelékenységét, javítani kell az állami intézmények és vállalatok hatékonyságát, és fejlesztéseket kell végrehajtani az emberi erőforrásokkal való gazdálkodásban.

A jegybank szakértői szerint az idén az elmúlt évtized leggyorsabb gazdasági növekedése valósulhat meg, 2019-től azonban versenyképességi fordulat nélkül fokozatosan lassul a bővülés - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója csütörtökön Budapesten, a jegybank friss, decemberi inflációs jelentésének bemutatásakor.
 
Kiemelte: az infláció szokásosnál nagyobb változékonysága rövid távon fennmarad, a jövő év eleji átmeneti emelkedés után a pénzromlás üteme ismét 3 százalék alá csökken.
 
Az igazgató kiemelte: a reálbérek további érdemi növekedésére számít az MNB, jövőre a bruttó átlagkereset 8,5 százalékkal nő, a munkanélküliségi ráta a historikus mélypontja közelében alakul.
 
Az MNB kedden - a monetáris tanács kamatdöntő ülését követően - hozta nyilvánosságra a decemberi inflációs jelentésének főbb számait. Ebben 4,7 százalékra emelték az idei gazdasági növekedési várakozást, a 2019-es inflációs várakozást pedig 2,9 százalékra csökkentették. 
 
Az idei növekedést a szeptemberben előre jelzett 4,4 százalékról emelte 0,3 százalékponttal a jegybank, az idei inflációs prognózis 2,8 százalék maradt.
 
Jövőre a korábban várt 3,1 százalékkal szemben 2,9 százalékos inflációt vár az MNB, változatlanul 3,5 százalékos GDP-növekedés mellett. 2020-ban a szeptemberi prognózissal megegyezően, 3 százalékos inflációt és 3 százalékos gazdasági növekedést jeleznek előre, akárcsak 2021-re.
 
Balatoni András elmondta: az érdemi reálbér-növekedés miatt az elkövetkező években a lakossági fogyasztás bővülése erőteljes marad, idén a jegybanki prognózis szerint a fogyasztás 5,4 százalékkal bővül, jövőre 3,4 százalékkal, 2020-ban 3,1 százalékkal nő majd.
 
A jegybank előrejelzése szerint a vállalati beruházások 2021 végéig 5 százalékot meghaladó mértékben emelkednek, ebben nagy szerepet játszanak majd a Mercedes, a Mol, a BMW beruházásai - jelezte az MNB igazgatója, hozzátéve, egyedül a BMW beruházása 2021 végéig mintegy 0,3 százalékponttal emeli meg a GDP-t.
 
Jelezte: egyúttal a vállalati hitelezés bővülése is folytatódik, amit az MNB nhp fix programja is támogat, emellett a fiskális politika is keresletbővítő hatású lesz jövőre.
 
Elmondta: a folyó fizetési mérleg többlete tartósan fennmarad, miközben a külső finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg összevont egyenlege) magas szinten stabilizálódik.
 
Az idén ugyan 1,1 százalékra mérséklődhet a folyó fizetési mérleg GDP-arányos többlete, a jegybank szakemberei szerint a jövőben a csökkenés nem lesz ilyen erőteljes, így a 0,7-1,9 százalék között várható a folyó mérleg többlete a GDP-hez mérten a következő 3 évben, míg a külső finanszírozási képesség a GDP-hez viszonyítva 3 százalék körül marad.
 
A jegybank óvatosabb lett az export alakulására vonatkozóan is, idén az MNB szakértői szerint 5,8 százalékkal, jövőre és 2020-ban 6,5-6,5 százalékkal bővül a kivitel, az import idén 7,5, jövőre 7,2 százalékkal nő, 2020-ban 5,7 százalékkal bővül.
 
A versenyképesség javítása érdekében mindenképpen növelni kell a vállalatok termelékenységét, javítani kell az állami intézmények és vállalatok hatékonyságát, és fejlesztéseket kell végrehajtani az emberi erőforrásokkal való gazdálkodásban.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra