Lízingszövetség: az első negyedévben az új kihelyezések meghaladták a 147 milliárd forintot

Forrás: MTI

Címkék: lízing


A lízingpiac számára a járműfinanszírozás jelenti az egyik legfontosabb "pillért", ebben a szegmensben az év első három hónapjában 30 százalékkal nőttek az újautó-eladások, a kishaszon-gépjárművek esetében pedig 18 százalékos volt bővülés.

A járműpiac jelentős bővülése és a vállalkozások növekvő beruházási kedve miatt jelentős növekedést ért el a magyar lízingpiac az első negyedévben, az új kihelyezések meghaladták a 147 milliárd forintot, ami 16 százalékos növekedés éves összevetésben, és 2010 óta a legmagasabb érték - mondta Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke szerdán Budapesten sajtóbeszélgetésen.
 
Nyikos Katalin jelezte: az első negyedévben folytatódott az évek óta tartó dinamikus növekedés, ami több tényező mellett annak is köszönhető, hogy az alacsony kamatok miatt olcsóbbak lettek a lízingkonstrukciók. 
 
A kihelyezett összeg 16 százalékos növekedése jelentősen felülmúlja a piaci várakozásokat, ráadásul tavaly is jelentős volt a bővülés, így a magas bázis miatt még jelentősebb a mostani növekedés - tette hozzá. 
 
A szövetség cégeinek összes kintlévősége továbbra is 1300 milliárd forint felett van. A lízingpiacon 2018 egészében is növekedés várható, amiben egyre nagyobb szerepe lehet a kis- és középvállalkozásoknak - fűzte hozzá a szövetség elnöke.
 
Pfandler Tamás, a lízingszövetség elnökségének tagja kiemelte: a lízingpiac számára a járműfinanszírozás jelenti az egyik legfontosabb "pillért", ebben a szegmensben az év első három hónapjában 30 százalékkal nőttek az újautó-eladások, a kishaszon-gépjárművek esetében pedig 18 százalékos volt bővülés. A személyautóknál és a kisteherautóknál a lízingcégek 37 százalékkal 53,3 milliárd forintra növelték az új kihelyezéseket.

A növekedés kétharmada a vállalkozásokhoz köthető, továbbra is a céges vásárlások a meghatározóak a piac bővülésében. A flottaszegmensben visszafogottabban, 3 százalékkal 18,7 milliárd forintra nőtt a finanszírozott összeg. 

A nagyteherautók és buszok értékesítése is megugrott az idei első három hónapban, 48 százalékos volt az emelkedés. A lízingpiaci kihelyezések ennél kisebb mértékben, de így is jelentősen, 12 százalékkal 44 milliárd forintra nőttek - ismertette Pfandler Tamás.

A mezőgazdasági gépeknél a finanszírozott összeg 12 milliárd forintot tett ki az első negyedévben, lényegében megegyezik a tavaly elért összeggel. A stagnálás ellenére a mezőgazdasági gépek finanszírozása immár 4 éve az egyik legstabilabban teljesítő piaci szegmens - mondta Nyikos Katalin.

Tóth Zoltán, a lízingszövetség főtitkára elmondta: a gépek és berendezéseknél 18 százalékkal 12,1 milliárd forintra csökkent a kihelyezett összeg, ám ez a volumen így is meghaladja a 2017 előtti években látott szinteket. Az uniós forrásokon alapuló beszerzések és pályázatok, valamint a beruházások felfutása komolyabb bővülést jelenthet az év többi részében - jelezte.

A főtitkár kiemelte még az építőgép-finanszírozást: a szövetség tagcégei több mint 6 milliárd forintért finanszíroztak építőgépeket, ez a dupláját jelenti az előző év azonos időszakinak.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra