Lendületben a magyar M&A-piac

Forrás: NOGUCHI

A geopolitikai bizonytalanságok ellenére is aktív maradt a hazai tranzakciós piac - derül ki az EY vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő friss jelentéséből. Az ügyletek száma ugyan csökkent, de becsült értéke nőtt 2023-ban az előző évhez képest Magyarországon. A legvonzóbb befektetési célpont tavaly a technológiai szektor volt, míg idén a feldolgozóipar kapott lendületet az első hat hónapban, majd júniusban megvalósult a magyar gazdaság történelmének eddigi legnagyobb tranzakciója is.

Az előző év során 111 tranzakciót hoztak nyilvánosságra Magyarországon, összesen 6,4 milliárd dollár értékben. Az ügyletek száma tavaly csökkent, azonban együttes értékük majdnem 10 százalékkal emelkedett a 2022-ben összességében 5,9 milliárd dollárt eredményező 137 bejelentéshez képest. 2024 első hat hónapjában itthon összesen 43 felvásárlást zártak le és hoztak nyilvánosságra, köztük az elmúlt évtizedek legnagyobb és legösszetettebb tranzakciója, a reptér visszavásárlása is lezárult.

„Várakozásainknak megfelelően a hazai gazdaság erőt demonstrált, és a viharos geopolitikai körülmények ellenére is aktívak tudtak maradni a befektetők. Több nagy volumenű tranzakció is megvalósult a magyar piacon többek között a DayOne, a Portfolion és 4iG tevékenységének köszönhetően. A felvásárlások és akvizíciók tehát továbbra is kulcsszerepet játszanak a hazai vállalatok versenyképességének fokozásában” - dr. Vaszari Péter, az EY Stratégiai és Tranzakciós Tanácsadással foglalkozó területének partnere.

A hazánk felé irányuló tranzakciók aránya 41 százalékra emelkedett tavaly. A kifektetések száma szintén növekvő tendenciát mutat – 2022-ben az ügyletek alig 22 százalékát, 2023-ban 29 százalékát, 2024 első félévében pedig már 35 százalékát adták a külföldre irányuló befektetések az összes ügyletnek. Ezzel párhuzamosan a belföldi tranzakciók száma évről-évre csökken, tavaly az összes nyilvánosságra hozott esetnek már csak 30 százalékát adták ezek az ügyletek. A hazai vállalatok az előző évben leggyakrabban Lengyelországban, Szerbiában és Szlovéniában fektettek be. Az idehaza beruházó társaságok közül az Egyesült Államok, Hollandia, valamint Ausztria és Németország szerepelnek az élen.

„Idén jelentősen növekedett a pénzügyi befektetők aránya Magyarországon. Arra számítunk, hogy egyre több hasonló tranzakció fog megvalósulni a piacon a következő időszakban. Ezt a trendet segíti az a közel 1000 kiválóan teljesítő középvállalat, amelyek vonzó célpontot jelenthetnek akár pénzügyi, akár stratégiai befektetők számára” mutatott rá Paulovits Márton, az EY vállalati felvásárlásokkal és akvizíciókkal foglalkozó területének igazgatója.

A tranzakciók számát tekintve a legvonzóbb szektor 2023-ban is a technológia (18 ügylet) volt, amelyet a feldolgozó és a pénzügyi ágazat követett. Az idei év első félévében a feldolgozóipar tört az élre, ahol már 11 tranzakció lezárult.


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra