K&H: kivárás és forráshiány akadályozza a vállalati innovációt

Forrás: MTI

Jóval kevesebb cég tervez például kutatás-fejlesztést, magas technológiai szintet képviselő gépek vagy szoftverek vásárlását, automatizálást a következő egy évben; míg korábban a vállalatok 47 százaléka tervezett ilyen újítást, 2024 első félévében csak 35 százalékuk készül erre.

A nem túl kedvező gazdasági kilátások és a finanszírozás, a pályázatok hiánya visszafogja a vállalatok innovációs kedvét - közölte a K&H saját innovációs indexe alapján.

Tájékoztatásuk szerint hetedik féléve mérik a hazai közepes és nagyvállalati szektor innovációs aktivitását. A felmérés kezdete, 2021 eleje óta 31 és 28 pont között mozog az innovációs index, ami arra utal, hogy a magyarországi vállalatoknál az innováció az elmúlt három évben lényegében stagnált.

Az idei első félévben a vállalatok 65 százaléka vezetett be újításokat, ez az arány nem változott. A további innovációs tevékenységet folytató cégek aránya 63 százalékra nőtt a korábbi 60-ról. Ugyanakkor jóval kevesebb cég tervez például kutatás-fejlesztést, magas technológiai szintet képviselő gépek vagy szoftverek vásárlását, automatizálást a következő egy évben; míg korábban a vállalatok 47 százaléka tervezett ilyen újítást, 2024 első félévében csak 35 százalékuk készül erre.

A felmérés szerint a korábbi 61 százalékról 66-ra emelkedett a számítógép használata a munkavállalók körében, és 15 százalékról 19-re nőtt az informatikai képzést nyújtó cégek aránya. Több vállalatnál vesznek igénybe hordozható digitális eszközt, fél évvel korábban 56 százalék számolt be erről, míg most 59. A tavalyi 74 százalékról 76-ra nőtt azoknak a cégeknek az aránya, amelyeknél az alkalmazottak internetet is használnak munkájuk során. A növekedés féléves viszonylatban nem látványos, de 2021 első féléve óta 18, 20, illetve 27 százalékpontnyi emelkedés történt a számítógép, a hordozható digitális eszközök és az internet átlagos használata terén - emelte ki a K&H.

A közleményben idézik Németh Balázst, a K&H innovációs igazgatóját, aki szerint a vállalatok újdonságokra való nyitottságát leginkább az motiválja, hogy javítsák hatékonyságukat, reagálóképességüket, magasabb szinten szolgálják ki ügyfeleiket, illetve javítsák termékeik vagy szolgáltatásaik minőségét. Az innovatív fejlesztéseket leginkább visszafogó erőnek azt látja, hogy a cégek egy része elégségesnek gondolja az eddig elvégzett újításokat, általában sem tartják eléggé innovatívnak saját ágazatukat, de ha mégis szeretnének ezzel foglalkozni, akkor gyakran küzdenek forráshiánnyal. Saját árbevételükhöz viszonyítva évek óta 10 százalék körüli részt fordítanak új megoldások bevezetésére, miközben jelentősen, 22 százalékról 16-ra esett vissza azoknak a cégeknek az aránya, amelyek pályázati támogatást nyertek valamilyen innovációra.

Az adatgyűjtés során 360 közepes és nagyvállalat innovációért felelős képviselőjét kérdezték meg telefonon, amelyek éves árbevétele meghaladja a 300 millió forintot.


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra