HVCA: 17 kockázatitőke-befektetés zárult 2015 második negyedévében
A legtöbb befektetés ismét a start-up fázisú cégekre jutott, a források 57 százaléka áramlott ezekbe a társaságokba. A fennmaradó 43 százalék kétharmad-egyharmad arányban oszlott meg a magvető és a későbbi életciklusban lévő vállalkozások között. A befektetett tőke 27 százaléka olyan társaságokhoz folyt be, amelyek már korábban is finanszírozáshoz jutottak
A befektetések A befektetések közel fele az élettudományok területére érkezett, az üzleti és ipari termékekre a források 17, az üzleti és ipari szolgáltatásra 15 százaléka jutott. E három ágazat együtt a kockázatitőke-befektetések értékének 81 százalékát fedte le a negyedév során.
A magyarországi kockázatitőke-alapok 2015 második negyedévében 17 kockázatitőke-befektetést zártak le, a tranzakciók összértéke 2,6 milliárd forintot tett ki - közölte a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) hétfőn.
Az átlagos tranzakcióméret az április-júniusi időszakban 150 millió forintot ért el. A befektetések értéke nagy szóródást mutat, a második negyedévben megvalósult legnagyobb értékű beruházás 568 millió forint volt.
A legtöbb befektetés ismét a start-up fázisú cégekre jutott, a források 57 százaléka áramlott ezekbe a társaságokba. A fennmaradó 43 százalék kétharmad-egyharmad arányban oszlott meg a magvető és a későbbi életciklusban lévő vállalkozások között. A befektetett tőke 27 százaléka olyan társaságokhoz folyt be, amelyek már korábban is finanszírozáshoz jutottak.
A befektetéseket tíz alap hajtotta végre, közülük a három legaktívabb valósította meg az ügyletek 73 százalékát.
A negyedév során hat kilépésre (exit) is sor került, amelyek három kockázatitőke-alaphoz voltak köthetőek.
Az előző negyedévhez képest lassult a kockázatitőke-befektetés, a befektések összértéke 43 százalékkal volt alacsonyabb, mint az első negyedévben, és a tranzakciók száma is elmaradt a január-márciusitól, amikor 26 tranzakció zárult le.
"A második negyedév tranzakciószámának várhatóan átmeneti visszaesése ellenére 2015 második félévében a kockázati tőke befektetések volumenének további növekedésére számítunk" - idézi a közlemény Molnár Andrást, a HVCA elnökségi tagját, aki a PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója. A szakember hozzátette: "a magyar kockázatitőke-piacot idén is a Jeremie-alapok dominálják, amelyeknek kihelyezési időszaka az év végén lejár, várható meghosszabbítása még bizonytalan. Így a befektetési időszak hajrájában várhatóan növekvő mértékben jutnak majd elsőkörös és follow-on befektetéshez nagy növekedési potenciállal bíró vállalkozások." közel fele az élettudományok területére érkezett, az üzleti és ipari termékekre a források 17, az üzleti és ipari szolgáltatásra 15 százaléka jutott. E három ágazat együtt a kockázatitőke-befektetések értékének 81 százalékát fedte le a negyedév során.
Az átlagos tranzakcióméret az április-júniusi időszakban 150 millió forintot ért el. A befektetések értéke nagy szóródást mutat, a második negyedévben megvalósult legnagyobb értékű beruházás 568 millió forint volt.
A legtöbb befektetés ismét a start-up fázisú cégekre jutott, a források 57 százaléka áramlott ezekbe a társaságokba. A fennmaradó 43 százalék kétharmad-egyharmad arányban oszlott meg a magvető és a későbbi életciklusban lévő vállalkozások között. A befektetett tőke 27 százaléka olyan társaságokhoz folyt be, amelyek már korábban is finanszírozáshoz jutottak.
A befektetéseket tíz alap hajtotta végre, közülük a három legaktívabb valósította meg az ügyletek 73 százalékát.
A negyedév során hat kilépésre (exit) is sor került, amelyek három kockázatitőke-alaphoz voltak köthetőek.
Az előző negyedévhez képest lassult a kockázatitőke-befektetés, a befektések összértéke 43 százalékkal volt alacsonyabb, mint az első negyedévben, és a tranzakciók száma is elmaradt a január-márciusitól, amikor 26 tranzakció zárult le.
"A második negyedév tranzakciószámának várhatóan átmeneti visszaesése ellenére 2015 második félévében a kockázati tőke befektetések volumenének további növekedésére számítunk" - idézi a közlemény Molnár Andrást, a HVCA elnökségi tagját, aki a PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója. A szakember hozzátette: "a magyar kockázatitőke-piacot idén is a Jeremie-alapok dominálják, amelyeknek kihelyezési időszaka az év végén lejár, várható meghosszabbítása még bizonytalan. Így a befektetési időszak hajrájában várhatóan növekvő mértékben jutnak majd elsőkörös és follow-on befektetéshez nagy növekedési potenciállal bíró vállalkozások."
Vissza az előző oldalra