GVH: megjelentek a kartellek ellen alkalmazott engedékenységi politika részletszabályai
Címkék: kartell
Az engedékenységi politika lényege, hogy aki feltárja a kartellt, kiszáll belőle, és bizonyítékot szolgáltat, valamint együttműködik a versenyhatósággal, az mentesülhet a bírság alól vagy alacsonyabb bírságra számíthat.
A tájékoztatás szerint a GVH és a Versenytanács elnökeinek június 7-én hatályba lépett közös közleménye érthetően és egyértelműen mutatja be a jogintézményt, ezzel is ösztönözve a vállalkozásokat engedékenységi kérelmek benyújtására.
Mint írták, a kartellek feltárásánál gyakran a "hallgatás megtörése", így a döntő bizonyítékok feltárása és megszerzése a sikeres fellépés kulcsa. A versenyhatóságok leghatékonyabban maguktól az érintettektől juthatnak információhoz - ennek egyik eszköze az engedékenységi politika. Az Európai Bizottság éppen az engedékenységi politika alkalmazásával tárja fel a kartellügyek mintegy 90 százalékát.
A GVH engedékenységi politikájának részletszabályai korábban a hivatal engedékenységi tájékoztatójában jelentek meg. A mostani közlemény a korábbi engedékenységi tájékoztató szabályait veszi át, de egyes kérdéseket a korábbiaknál részletesebben szabályoz.
A GVH reményei szerint a jövőben már Magyarországon is az engedékenységi politika keretei között zárul majd a kartelleljárások többsége, így lehetővé válik, hogy a GVH további jogsértések felderítésére fordítsa erőforrásait - áll a közleményben.