Folytatja az önkormányzati cégek ellenőrzését az ÁSZ

Forrás: MTI

Címkék: önkormányzati cégek


Az állami és az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságoknál végzett ellenőrzések azt mutatják, hogy a nem megfelelő vezetésnek, illetve a nem elégséges tulajdonosi kontrollnak súlyos következményei lehetnek, a feltárt hiányosságok is nagyrészt ezekre vezethetők vissza.

Tavaly január óta 60 önkormányzati távhőszolgáltató és hulladékkezelő cég vizsgálatát zárta le az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a szervezet folytatja az ellenőrzéseket - mondta Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
 
Az alelnök hangsúlyozta: az ÁSZ az ellenőrzések során nyomatékosan felhívta a figyelmet a vállalatoknak azokra a szabályozási és gazdálkodási hiányosságaira, amelyek veszélyeztethetik a tulajdonos önkormányzatok pénzügyi egyensúlyát, valamint a rezsicsökkentés hosszú távú fenntarthatóságát.
 
A tapasztalatok szerint indokolt az önkormányzati cégek vizsgálata, ezért a számvevőszék megkezdte a megyei jogú városok gazdasági társaságainak átfogó ellenőrzését - közölte Warvasovszky Tihamér. Hozzátette, hogy várhatóan idén ősztől az ÁSZ kiterjeszti a korrupciós kockázatokat feltérképező integritás felmérését az önkormányzati tulajdonú cégekre is.
 
Az alelnök ismertette: a számvevőszék 2014 óta ütemezetten ellenőrzi az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat.
 
Tavaly 35 távhőszolgáltató és 9 hulladékgazdálkodó cég szabályszerűségi ellenőrzését fejezte be a számvevőszék. Idén eddig 12 távhőszolgáltató vizsgálata zárult le, és kedden tett közzé az ÁSZ négy újabb jelentést, három hulladékkezelő és egy távhőszolgáltató ellenőrzéséről. A cégeket kockázatelemzéssel választották ki.
 
Az ÁSZ célja, hogy támogassa a közműdíjakkal és a közműszolgáltatásokkal kapcsolatos döntések megalapozottságát, valamint a rezsicsökkentés hosszú távú fenntarthatóságát - emelte ki az alelnök.
 
Warvasovszky Tihamér elmondta: az állami és az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságoknál végzett ellenőrzések azt mutatják, hogy a nem megfelelő vezetésnek, illetve a nem elégséges tulajdonosi kontrollnak súlyos következményei lehetnek, a feltárt hiányosságok is nagyrészt ezekre vezethetők vissza.
 
A salgótarjáni, az esztergomi és a keszthelyi hulladékkezelő, valamint a dunakeszi távhőszolgáltató ellenőrzéséről kedden közzétett jelentéseket ismertetve Horváth Margit felügyeleti vezető egyebek mellett elmondta: a pénzügyi és vagyongazdálkodás területén mind a négy társaságnál tártak fel hiányosságokat a számvevők. Kitért arra is, hogy ugyanakkor ezeket a könyvvizsgálók egyetlen esetben sem kifogásolták.
 
Jellemző volt, hogy az előírt szabályzatokat kialakították, de azokat nem, vagy nem szabályszerűen alkalmazták a gyakorlatban - jelezte.
 
A lakossági árak meghatározása szempontjából lényeges önköltségszámítás és árképzés egyik társaságnál sem felelt meg a jogszabályi előírásoknak - mutatott rá az ÁSZ felügyeleti vezetője. A törvényben előírt rezsicsökkentést ugyanakkor mind a négy társaság végrehajtotta - tette hozzá.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra