Fintech forradalom a pénzügyi rendszerben

Forrás: MTI

Címkék: fintech forradalom


Például mobiltelefonon, online módon is megtörténhet a pénzmosás elkerülése miatti azonosítás, az online szerződéskötés lehetővé válik, az azonnali fizetési rendszer 2019 közepétől lesz elérhető.

Elkerülhetetlen a pénzügyi technológiai (fintech) forradalom a pénzügyi rendszerben, a jegybank alapvetően lehetőségként tekint az új megoldásokra - mondta a Figyelő című hetilap csütörtöki számában megjelent interjúban Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti alelnöke.
 
A fintech cégek működését világszerte még alig szabályozzák, miközben hódit a közösségi finanszírozás. Ennek igazolására egy tanulmányt idézett Windisch László, miszerint 2015-ben a háztartások fizetési tranzakcióinak negyede, a hitelezés 14 százaléka nem a bankok, hanem a fintech vállalatok révén zajlott. Tavaly a közép-európai régióban 1,2, világszerte pedig már tavalyelőtt 23 milliárd dollár friss tőkét fektettek be a fintech cégekbe, érzékeltette a kérdés súlyát az MNB alelnöke.  
 
Windisch László olyan felügyeleti és szabályozási rendszer mellett foglalt állást, amely nem akadályozza a fejlődést és a gazdaság versenyképességének javulását, de garantálja a szolgáltatásokat igénybe vevők biztonságát is. Mint kiemelte, ebből a szempontból fontos lesz megkülönböztetni, mi az, ami a hatékonyabb és olcsóbb fintech szolgáltatásokban a fogyasztók számára tényleges értéket hordozó innováció, és mi az, ami csak a megengedőbb szabályozásból származó költségelőnyből ered. A jegybank felügyeleti alelnöke szerint a megoldás keresésében segíthet a brit példa nyomán terjedő "szabályozói homokozó" egy olyan szabályozói keretrendszer, amely átmenetileg - amíg kiderül van-e kereslet a pénzügyi innovációjukra, illetve milyen esetleges kockázatok merülnek fel - felmenti a fintech cégeket a többi pénzügyi szolgáltatóra vonatkozó egyes szabályozói elvárások alól. 
 
A fintech jellegű megoldások magyarországi támogatására szolgáló szabályozói kezdeményezések között Windisch László felsorolta, hogy az MNB rendelete alapján mobil telefonon, online módon is megtörténhet a pénzmosás elkerülése miatti azonosítás, az online szerződéskötés lehetővé válását és az azonnali fizetési rendszer bevezetését 2019 közepétől. Kiemelte, az MNB Európában elsőként szabályozta a felhőszolgáltatások használatát a pénzügyi szektorban. 
 
Az új pénzügyi vállalatokkal szemben a bankrendszer innovációval és költségcsökkentéssel veheti fel a versenyt, ám a magyar pénzintézetek működési  költsége európai összehasonlításban is magas és tavaly sem apadt. 
 
Arra a felvétésre, hogy a költségtakarékosság a fiókok bezárását veti fel és az utóbbi időben a takarékszövetkezetekről érkeznek ilyen hírek, az MNB alelnöke biztosra mondta, hogy fiókbezárásra a jövőben is szükség lesz, bár érthető, hogy sok település megmaradásának zálogát látja abban, hogy a takarékszövetkezeti fiók helyben marad. Az ilyen fiók olyan költséggel terheli a pénzintézetet, amelyhez hasonló nem terheli a vele versengő bankokat, a takarékoknak pedig ugyanolyan hatékonyaknak kell lenniük mint a konkurenseknek. Ha vidékpolitikai célokat is be kell tölteniük, akkor állami kompenzációra lehet szükségük, amire példaként említette a kistelepüléseken működő fiókok alkalmazottainak célzott járulékcsökkentését.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra