Az idénymunkás foglalkoztatás időkorlátja

Forrás: Önadózó 2017/06

Címkék: idénymunka


A mezőgazdasági, turisztikai idénymunkák esetében egyik feltétele a foglalkoztatásnak, hogy az azonos felek között a határozott időre szóló munkaviszony időtartama nem haladja meg egy naptári éven belül a százhúsz napot.

A hatályos törvény tehát két kritériumot határoz meg: egyfelől, hogy azzal a munkáltatóval létesítsék a jogviszonyt, amely megfelel a törvényi feltételnek (például: kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytat), másfelől, hogy a munka idényjellegű legyen, vagyis olyan munka legyen, amely a nyújtott szolgáltatás természete miatt – a munkaszervezés körülményeitől függetlenül, vagyis munkaszervezéssel nem kiküszöbölhető módon – évszakhoz, az év adott valamely időszakához vagy időpontjához kötődik. Ha a két feltétel megvalósul, akkor lehet az Efo tv. szabályait alkalmazni.
 
Példa
A Duna parton csak az év meghatározott időszakában nyitva lévő büfében alkalmazott felszolgálókkal összefüggésben a turisztikai idénymunka szabályai nem alkalmazhatóak, mert a munkáltató tevékenysége kívül esik a turisztikai idénymunka fogalomkörén.
 
De olyan esetben például, ha egy vállalkozás, amely egész évben szállodai tevékenységet végez, alkalmazhatja az Efo. tv. szabályait a turisztikai idény alatt felmerülő többlet munkaerőigényének kielégítése érdekében. Az egész évben működő szálloda személyzete, mivel ők kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatóval munkaviszonyban álló személyek, foglalkoztathatók egyszerűsített foglalkoztatásban. Ugyanakkor ez csak arra az esetre vonatkozik, ha munkafeladataik idényjellegűek, vagyis igaz rájuk az idénymunka azon kritériuma, hogy a munkavégzés a nyújtott szolgáltatás természete miatt – a munkaszervezés körülményeitől függetlenül – évszakhoz, az év adott valamely időszakához vagy időpontjához kötődik. Ennek lényege, hogy a munkáltató megfelelő munkaszervezési megoldásokkal (pl. munkaidőkeret, munkaidő-beosztás) sem küszöbölheti ki azt az objektív, kényszerítő jellegű körülményt, hogy az adott munkát éppen abban az adott időpontban kell elvégezni.

A törvény alapján tehát megengedett, hogy a munkáltató a meglévő, pl. felszolgálói állomány mellett, akiket az Mt. általános szabályai szerint alkalmaz, kizárólag a nyári (vagy más idénynek minősülő) időszakban turisztikai idénymunka keretében is alkalmazzon munkavállalót. 

Ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy a szállodában a normál, „üzemszerű” működést biztosító személyzet (a megfelelő számú szakács, felszolgáló, szobaasszony, stb.) foglalkoztatása turisztikai idénymunkában nem lehetséges. 

Asz előzőek alapján egy adott munkakörbe tartozó munkavégzési feladat idényjellege az összes körülmény vizsgálata alapján dönthető el.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra