Az embernek nemcsak egy életcélja lehet - interjú Kiss T. Annával

Cégvezetés 2019-12-18

Nyomtatás

Forrás: Ügyvezetők Klubja | Szerző: Szabó Kálmán

Tanulságos interjút közlünk Kiss T. Anna, író, újságíró, márka tanácsadó szakemberrel. Mármint azok számára, akik tudják, hogy a legtöbbet a mások sikeréből és a hibájából tanul az ember. Hiszen határozottan előnyösebb, ha miénk a tanulság, de másoknak kell elviselniük a történtek esetleg negatív következményeit. Főként a kudarcokkal van ez így.

Kiss T. Anna szakmai pályáját sem kerülték el, pályája mégis határozottan siker történet. Kell hozzá persze a személyiség ereje is, a kulcsa azonban valószínűleg inkább a tudásbeli megalapozottság és a kitartás. Az interjút új szerzőnk, Szabó Kálmánkészítette, aki az EFQM, a European Foundation for Quality Management elnevezésű nemzetközi szervezet magyarországi partner szervezetének a vezetője. Kiss T. Annával az EFQM Excellente Assessor, vagyis a Szövetség a Kiválóságértprogramjának kapcsán került személyes ismeretségbe, amikor is meghívták Kiss T. Annát a körükbe, s bemutatták a pályáját a Kiválósággondolata iránt érdeklődőknek.

- Mit csinálnál másként, ha újra kezdhetnél mindent?

- Azt hiszem, hogy semmit. Nagyon elhivatott ésnagyon elszánt voltam, amikor megfogalmaztam az életcélomat. Már alig 5 évesen egészen biztos voltam benne, hogy külpolitikai újságíró leszek, mégpedig a magyar nemzeti rádiónál. Az én kis pécsi világomban ez nagyjából olyan elérhetetlen álom volt, mint leszállni a Holdra. De kitartóan terveztem, hozzá tanultam és építettem a kapcsolatokat, hogy amikor felnövök majd, akkor legyen aki támogat a célom elérése érdekében. Végül külpolitikai szakújságíró lettem a Magyar Rádiónál. Csakhogy ez a "végül", 24 évesen következett be, s én a fejemet megtámasztva ültem az íróasztalomnál a Bródy Sándor utcában, a történelmi lövésekkel megtámadott ablaknál, s arra gondoltam: "Most már életem végéig ezt fogom csinálni?" Még 25 sem voltam, s elértem az életcélomat! Keményen megdolgoztam érte 5 éves koromtól. Akkor döbbentem rá, hogy az embernek nemcsak egy életcélja lehet, hanem ha egyet-egyet elértünk, idővel majd újabbat választhatunk. Ma úgy mondanánk, hogy ez paradigmaváltás volt az életemben, mert ettől kezdve szisztematikusan megterveztem, általában 3-5 éves ciklusokra, hogy milyen időtávra, mit szeretnék eléri. Nem karriercélok voltak ezek, hanem inkább tudás-, ismeretállomások. S mivel mindig is maximalista voltam önmagammal szemben, soha nem könnyen elérhető célokat tűztem ki magam elé. Általában egy-egy újabb egyetemi képzést is el kellett végeznem ahhoz, hogy valóban sokat tudó, jól képzett legyek a vágyott szakterületen. Így lettem aztán külpolitikusból közgazdasági témákra specializálódott újságíró, aztán tévé producer, majd nemzetközi médiavállalkozó, parlamenti média szakértő, válságkezelő top menedzser és egy nagyjából 10 éves szakaszban a vállalati stratégiák-, a pénzügyek-, valamint az infokommunikáció gazdaságtanának mestere. Ahogy az egyetemi Master of Business Administration (MBA)szakképesítésemben áll. És a legutóbbi években mindezt a tudást és tapasztalatot egybe építve váltam a személyes- és a vállalati márkák építésének specialistájává. A www.cegmenedzseles.hu oldalnak is így lettem a szakértője, s főként ennek apropójából jelennek meg írásaim itt már több, mint egy éve. Lám, a mai napig megmaradtam újságírónak. Senki ne higgye, hogy ez győzelmi menet volt. Az életem során, akármilyen minőségben is tettem éppen a dolgomat, volt részem bőven kudarcban, még méretes bukásban is. Egyébként a legtöbbet éppen ezekből tanultam. Lehet, hogy meglepő, de a kudarcaimat sem tagadom meg. Emberileg, érzelmileg nehéz volt ugyan, de végül mindaz hasznossá vált, ami történt velem. Minden helyzetből szereztem valami új tapasztalatot. És legfőképpen azt a képességet, amely nélkül nem lennék ma az az ember, aki vagyok. Aki minden körülmények között kész és képes újra kezdeni mindent, küzdeni és nem feladni semmit az életben.

Minden ember életében fontos a sikerélmény. Számodra milyen dolgok jelentik ezt az érzést?

A jól végzett munka öröme. Ez a sikerélmény forrása nálam. De hogy mitől jól végzett egy munka, az több körülménytől is függ esetemben. Mindenekelőtt kell, hogy legyen hasznossága. Nemcsak az én számomra, hanem más emberek életében is. Azt vallom, hogy ha csak egy ember életét sikerült jobbá, minőségibbé tennem, akárcsak egy mosollyal is, már megérte. Még akkor is, ha nekem inkább sírni lenne kedvem, mert az én személyes életem nem a legjobb forgatókönyv szerint alakul éppen. Ez az attitűd, egyfajta rezzenéstelenség, hozzátartozik a márka léthez. Igenis mosolyogni kell akkor is, ha legszívesebben könnyeket hullajtanánk. Lehet, hogy valakinek éppen ez a mosolyunk, netán egy futó érintés a jel egy másik világból, s meglehet, éppen ez indítja majd el az igazi útján. Ezek nem nagy szavak, én legalábbis nem tartom annakőket. Számtalan konkrét példát tudnék felidézni ezzel kapcsolatban. Számomra a sikerélményhez az is hozzátartozik, hogy minél szélesebb körben hassak az emberek életére. Nem azért, hogy öncélúan megmutassam magamat a világnak, s fürödjek valami fajta népszerűségben, mint manapság az un. celebek, hanem azért, hogy a tehetséggel, amit az égiektől kaptam, jó szolgálatot tehessek másoknak. Lehet, hogy nevetséges vagyok a felfogásommal ebben az önző világban, de én szeretném megváltani a világot. A Földet és minden lakóját. De mivel nem vagyok sem politikus, sem pénzember, nincs hatalmam, csak azzal a tehetséggel élhetek, amivel megszülettem. A kommunikáció eszközeivel, s azon belül is leginkább az írással. Nagyon fontos szempont még a személyes márkává válásban is: ha hinni tudnak az emberek bennünk, akkor hitelesek lesznek számukra a szavaink, s akkor elérhetünk a lelkükig. Így hathatunk rájuk, az életük alakulására. Az pedig, hogy az egyes ember élete végül milyenné válik, főként attól függ, hogy legbelül milyen programot ír elő saját magának. Ebben segíthetek én isaz embereknek az írásaimmal. Nem az államtól, netán a csillagoktól kell várni a csodát, hanem önmagunktól. Ha mi hiszünk abban, hogy képesek vagyunk sikeres vállalkozóvá válni, akkor minden látványos és rejtett erőforrásunkkal ennek az érdekében fogunk dolgozni, s igenis elérhetjük a célunkat. Egy esetben nem! Ha csak ülünk és várjuk a csodát. Csodák csak akkor vannak, ha megteremtjük azokat a magunk számára. Az is fontos szempont, hogy mi magunk is valóban képesek legyünk a saját életünkben csodateremtésre. Hiszen hogyan segíthetnénk másoknak, ha asaját életünket nem vagyunk képesek jobbá tenni? Ebben az értelemben sikerélmény tehát az is, ha én magam túljutok egy életválságomon, s az is, ha a példa erejével segíthetek másoknak megteremteni az elégedettség, az örömés a sikeresség állapotát. Hiszem, hogy ez az egyetlen lehetséges út a tartós sikerhez.

Egy közelmúltbeli rendezvényen elhangzott, hogy hamarosan megjelenik a Google-ról készült könyv Amerikában is. Az olvasók mikor találkozhatnak új Kiss T. Anna könyvvel a hazai könyvesboltok polcain?

Igaz a hír, nagy reményekkel indulok, hogy meghódítsam az Egyesült Államok könyvpiacát. A "10 a századikon. A Google." című könyvem érdeklődésre tarthat számot a tengeren túl is, hiszen a Google vállalat az övék, amerikai multinacionális nagy vállalat. De az azért egyáltalán nem biztos, hogy éppen egy közép-kelet-európai szerzőtől szeretnék megtudni, mi is a titok, ami 20 év alatt ilyen naggyá tette ezt a vállalatot. Pedig szerintem fontos, hogy milyen optikával nézünk egy vállalati siker történetet. Mi, innen Közép-Kelet-Európából, ahol csak alig három évtizede tanuljuk a vállalkozást, nagyon is friss szemmel értékeljük minden üzleti siker törvényszerűségeit. A Google vállalat története ugyanis tipikus kapitalista esettanulmány. Ahogy a tankönyvekben meg van írva. Van mit tanulni belőle. Már ha valaki számára érték más cégek eredményességének a titka, a tapasztalatok sora, amelyek végül egy kirobbanó vállalkozói világsikerhez vezettek. Úgy gondoltam, ez lesz az a könyvem, amellyel először megjelenek ott. Aztán meglátjuk, hogyan fogadnak. Föl vagyok készülve mindenre, beleértve a kudarcot is. Ha így alakul, netán padlóra kerülök, akkor szépen feltápászkodom majd a földről, leporolom magam és a friss tapasztalataimmal felvértezve kezdem elölről, egy másik könyvemmel. Terveim szerint a következő három évben három könyvet jelentetek meg az amerikai könyvpiacon. Mindegyik olyan témát dolgoz fel, amely egyetemes, emberi, éppen ezért hiszem: éljen bárhol az olvasóm a Földön, akár a fejlett amerikai társadalomban, a mondanivalója megérinti majd. Persze ehhez az is szükséges, hogy ismerjen meg engem az amerikai olvasó is, tudja, mire számíthat tőlem, tehát engem akarjon, a gondolataimmal, a látásmódommal, az egyedi szövegformálásommal, s ha ez számít, a "közép-kelet-európaiságommal" együtt. A könyvek értelemszerűen angolul jelennek meg, a hazai olvasók tehát elsősorban az idegennyelű könyvesboltokban, vagy a közkönyvtárakban találkozhatnak majd velük. Habár, ha van olyan hazai könyvkiadó, amelyik igényt tart a magyar nyelvű kiadás jogára, biztos vagyok benne, hogy az amerikai kiadóm örömmel együttműködik majd ebben, mert a legértékesebbek mindig is a hazámban, az anyanyelvemen olvasó könyvbarátok lesznek számomra, akkor is, hasikeres szerzővé válok az angolul olvasók körében is. Hiszen én is itt élek, itt alkotok Magyarországon.

A személyes márka építése egy nagyon tudatos és szisztematikus folyamatot igénylő tevékenység. Kiknek fontos véleményed szerint a mai világban, hogy egyre kiforrottabb személyes márkával rendelkezzen?

Aki bármilyen kiemelkedő sikert szeretne elérni a munkaerőpiacon, az ma már biztosan nem nélkülözheti a személyes márkát. S az sem, aki vállalkozást indít, vezet, vállalatot menedzsel, vagyis közvetlenül az üzleti értékteremtőkközé tartozik. A márka ugyanis önálló értékkel bír egy üzleti vállalkozásban. A vállalkozó, aki megfelelő ismertségetés elismertséget tudhat magáénak, versenyelőnyt élvez versenytársaival szemben az iparágában, mert a személyes márkája részeként van valami megfoghatatlan, mégis látványosan ható értéke: az alapító, a vezető, a vállalkozó személyes hitele. Ez már maga garancia arra a vevő szemében, hogy amit kínál, az is minőségi lesz, értéket képvisel. A tudás, az ismeret, számtalan képesség mellett a vállalkozó sikerének a titka: a személyes márkája. Ez esetben ugyanis elsődlegesen az érték maga az az ember, aki el akar adni valamit. Egy árut, egy szolgáltatást, bármit, ami hozzá kötődik. Amikor megveszik, amit kínál, akkor őt magát is megvásárolják, pedig ő egy szubjektíven létező ember, aki hibázhat is akár. De mivel a piac keresleti oldalán állók alapvetően érzelmi alapon döntenek, annak az embernek a kvalitásai, aki piacra bocsátja a terméket, alaposan felértékelődnek a vevő döntésénél. Mégsemolyan egyszerű ez. Ugyanis tartós és valóban hatékony személyes márkáját nem tudja az ember önmagának egyedül felépíteni. József Attilaúgy írta, hogy" Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat." Ez nagyon nagy igazság. Kívülről csak egy másik ember láthat bennünket. Ő jobban meg tudja ítélni: milyenek vagyunk valójában, s hol lehetne-kellene változtatni valamit például a személyiségünkben. Egy márkaszakember képes csak, a márkák találkozása erejét is felhasználva, úgy piacra bocsátani a személyünket, hogy az hasson, hogy nyomot hagyjon a piaci szereplőkben. Fontos, hogy az emberek számára nagyon vonzó legyen. Hogy mindenképpen a magukénak akarják azt, ami ő, amit képvisel vagy amit ajánlj. Így működik a piac. Úgy mondanám, hogy még mindig a legköltséghatékonyabb értékteremtés, ha a személyes márkák kialakításába fektet egy cég. Feltéve persze, ha eladható termékkel rendelkezik. Mert azt azért semmi nem helyettesítheti. Egyébként már egy tőkebefektetésnél is legalább fele arányban magának a vállalkozónak a személyes (márka) értékét "árazza be" a befektető, amikor dönt arról, hogy kockáztassa-e a pénzét. A legkisebb kockázat pedig az az ember (ez esetben a vállalkozó maga), aki saját személyében áll jót a szaváért, a nyilvánosság előtt is, s ennél fogva magának is van veszítenivalója, ha "hamis a baba". Amikor például én a partnereimmel (az ügyfeleimet nevezem így) belekezdek egy márkaépítésbe, mindenekelőtt azt tisztázom velük: hol a határ számukra a felelősségvállalásban? Meddig hajlandóak felvállalni a cégüket, annak hullámvölgyeit, s igen, a munkatársait is?Személyes márkának lenni felelősség, ugyanakkor nagy hatása lehet egy vállalkozás sikerére. Van benne tehát kockázat, de mindennek van kisebb vagy nagyobb kockázata az üzleti világban, sőt, az ember személyes életében is. Vállalni kell, és kész.

Az egyik közösségi oldal profilon ez szerepel rólad: „Nagyon szeretem az embereket.” Fontos a számodra, hogy téged is szeressenek? Szerinted miért kezdik el az olvasók Kiss T. Anna írót vagy könyveit szeretni?

Az, hogy a könyveimet szeretik olvasni, s hogy a személyemet valóban szeretik-e vagy csak kellő távolságtartással elfogadják, két külön dolog. Igen, nekem is fontos, hogy szeressenek. Minden élőlény erre vágyik. De ha ismert emberről van szó, akit sokan követnek, nagyon is kétélű dolog az, hogy mit jelent a szeretet. Erre érdemes felkészülnie mindenkinek, aki személyes márkává szeretne válni. Itt most nem a közösségi médiában megszokott követésre gondolok. Van, hogy valami nagyon vonzó számunkra, távolról, de talán egyetlen napot sem bírnánk ki vele, ha tartósan a közelében kellene élnünk. A maximalizmusom például eléggé nehezen tolerálható. Pedig én sem vagyok mindig, mindenben tökéletes, sőt! De a munkában sajnos ettől nem tudok eltekinteni. Ezzel bárkit ki tudok kergetni a világból, bármennyire is kedvel vagy szeret engem. Tényleg szeretem az embereket, s azt hiszem, ezt ők megérzik, ezért gyakrabban viszont szeretnek, mint nem. És persze velem is előfordul, hogy kihasználnak. Írói példaképen, a Nobel-díjas angol író, John Galsworthymutatja ezt be nagyon érzékletesen a The Forsyte Sagacímű, híres családregényében, amikor June Forsyte-ot úgy jellemzi, mint aki gyámolításra szoruló "kiskacsákat" gyűjt, gyakorlatilag egész élete során. Ők művészek, jobbára festők, akiket June elindít a pályán, aztán elengedi a kezüket. A siker és a jólét időszakában a korábban gyámolítottak nem egyszer megfeledkeznek róla, még jó, ha nem tagadják meg. Ezzel is számolni kell. Szerencsére én az olvasóimtól maradéktalanul megkapom azt a visszaigazolást, ami kell ahhoz, hogy ne veszítsem el a hitemet az emberekben, akiknek minden tudásommal, egész személyiségemmel segítek az életüket sikeresebbé, jobbá tenni. Gyakran annyi szeretetet sugároznak felém, hogy nem is értem: mivel érdemeltem ezt ki. Amit és ahogy írok, azt a tehetséget az égiektől kaptam, s kapom folyamatosan, mint valami fajta áldást. Én úgy írok, hogy egyszer csak elindul egy kész könyv az ujjaim közül, s akkor napokig körmölök a vonalas spirál füzetembe, a könnyű kis filcekkel. Ilyenkor úgy érzem, az égvilágon semmit nem tettem érte, mégis itt van a kézirat nyers változata az asztalomon. De persze a témát meg kellett fogalmazni, anyagot gyűjteni, rendszerezni, szerkeszteni, gondolkodni, a tapasztalatok tárházából a leginkább oda illőket kibányászni, s csak ezután, amikor összeállt az anyag, leülni kiírni magamból mindent, amit a témáról gondolok. S mert nem tudok másként tenni, mindig mesélek, ezért könnyeddé válik a szöveg, olvastatja magát. Legalábbis így mondják az olvasók. Ezért szeretik olvasni az írásaimat, akár könyvről, cikkről vagy blog bejegyzésről legyen is szó. Ha emellett a személyiségem is hozzáad valamit az érzelmi élményhez, amit az írásaim olvasása szerez az olvasóimnak, az bónusz, s én nagyon örülök neki. Mert ezzel magamból egy darabot adok át az olvasóknak. Azt legfeljebb csak remélhetem, hogy jól bánnak majd vele, hogy nagy becsben tartják.

Manapság egyre többször hallhatjuk, hogy egy rendkívül felgyorsult világban élünk. Te ezt hogyan látod, és hogyan tudsz (akarsz-e) alkalmazkodni hozzá?

Aligha mondok ezzel eredetit, de nem szeretem ezt a világot. Így nem szeretem, hogy átrohanunk az életünkön. Amúgy nem az idő rohan, hanem mi magunk gyorsultunk fel ilyen eszeveszetten. Ha hinni lehet Albert Einstein-nek, s minden relatív, akkor az időt csak mi érezzük, pontosabban mi alkottuk meg magunknak. Az emberiség. A Nap és a Holdjárását naptárakba szuszakoltuk, állandóan határidőket tűzünk ki magunk elé, hogy még ez is, az is, amaz is beleférjen. Miközben élhetnénk nyugodtan is, csendesen, az emberi kapcsolatainkra figyelve. Ilyesmit szoktam álmodni, aztán "felébredek" és magam is átveszem a ritmust. Hiszen nem is tehetnék mást. De persze mindenkinek megvannak a maga kis "csalásai", ha az időt is érintő elfoglaltságokról van szó. Az enyém kifejezetten elméleti és filozofikus. Kedvenc görög filozófusom, a bölcs Diogenész(akinek az ÉNMÁRKA - Hogyan ne legyél százas?! című könyvemben egy egész fejezetet szenteltem), nos, Diogenész vallotta, hogy a leghasznosabb tevékenysége szépen elnyúlni a hordójában, s lassú, körkörös mozdulatokkal számolni a köldökét. Vagyis nem csinálni semmit. Állítólag ez Buddhaegyik kedvenc foglalatossága is volt. Valószínűnek tűnik, hogy Diogenész is tőle tanulta el a "köldökszámolás" művészetét. Nos, én gyakrankövetem Diogenész példáját. Ha nem is hordóban, hanem a kanapémon, de elcsendesedek és hagyom, hogy áramoljanak a gondolatok. Nyilván ez is egyfajta relaxáció. De milyen kellemes! És hasznos is, amennyiben egy-egy ilyen "elvonulás" közben születnek a legjobb üzleti ötleteim. Vállalkozóknak, cégvezetőknek kifejezetten ajánlom. Többet ér, mint a napi 8-10 meeting zsinórban. Ebben az állapotban garantáltan kívül marad a világ. Hadd rohanjon csak. Az a fontos, hogy mi magunk ott legyünk saját középpontunkban, amikor kell.

Tele van a média számos olyan jövő prognózissal (klíma, környezetszennyezés stb.), ami nem igazán lelkesítő, sőt félelmet keltő. Téged mely dolgok aggasztanak leginkább a személyes vagy a „közös” jövőt illetően? Te magad is próbálsz ezek ellen, vagy ezekért valamit aktívan tenni?

Fájdalmas, amit művel az emberiség a csodaszép és gazdag bolygójával. De ugyan miért is csodálkozunk ezen?! Mondj még egy élőlényt, amelyik a saját fajtáját, életbevágó ok nélkül, olyan intenzíven pusztítja, mint az egyik ember a másik embert? Az állat azért öl, mert meg kell szereznie az élelmét, s mert ez is a szerepe a táplálék láncban. Öl, de csak ha veszélyben érzi önmagát. Az embert ki bántja, ha ő nem provokálja az embertársait? S ahogy most bánik a Földdel, az semmivel sem magyarázható. A végletekig kimeríti a kapzsiság és a haszonelvűség okán, a profitért. Ilyen semmi kis célok miatt! De mostanra átlépett egy határt az emberiség. Ezt sajnos nem képes korrigálni az egyes ember, csak azok, akiknek hatalmuk és anyagi erőforrásaik is vannak. Újságíróként sem tudnám megmondani, hogy van-e olyan "gomb" az emberen, ez esetben korunk döntéshozóin, amit ha megnyomunk, ésszerűen döntenének a világunkról. Hiszem, hogy az emberiség jövője az ésszerűségen múlik. Az világos, hogy nem lehet az idő kerekét visszafordítani, tehát az iparosítás áldásaiból a Földnevű bolygó minden lakójának részesednie kell. Azon országok népeinek is, amelyek eddig elmaradtak fejlettségben a gazdag országokéitól. Immár ezek a kis országok is a károsanyag kibocsátók közé tartoznak, ráadásul jórészt elavult technológiájukkal különösen nagy kárt okozhatnak. Mégsem lehet csak velük megfizettetni a környezeti károsodás helyreállításának a költségeit, amennyiben egyáltalán még szó lehet helyreállításról. Ehhez a politika, az üzlet és az egyes ember mindegyikének az együttműködése szükséges. Nem vagyok túl optimista, nem sok jelét látom a globális együttműködésnek. Éppen ezért annál fontosabb az emberi közösségek összehangolása, nem kis részt az open sourcekezdeményezések felkarolása. Habár egyelőre ez sem sok eredményt ígér. Mondok egy példát. Kigondoltak Magyarországon egy platformot, amely első látásra egy digitális piactér, valójában azonban sokkal több ennél. Nem csak a kereslet és a kínálat találkozik ezen a platformon, hanem maga a teljes gyártási folyamat is lebonyolódik itt, sőt, sajátos, a hagyományos fizetőeszközöket helyettesítő megoldásai révén az elszámolás is sokkal hatékonyabban történik, mint máshol. Első benyomásra kicsit olyan, mint az ősközösség, amikor még nem specializálódtak az egyes folyamatok az emberek között. Aki talált egy bunkósbotot, az lett a vezér. Az ENVIENTAplatformon minden ember megtalálhatja a maga szerszámait. Szó szerint is. Ez csak egy példa a sok közül, de nagyon szemléletes, mert az ENVIENTA pontosan erről szól: amire igény van, arra megoldást szállít, kivitelez, bonyolít, elszámol. Ha még nem fedezték fel, amire szükség lenne, akkor ajánl valakit, aki megtervezi, más legyártja, a harmadik megmunkálja vele az anyagot, a negyedik meg eladja. Mindeztfizikailag ott, ahol az igény jelentkezik, illetőleg ahol legjobbak hozzá az adottságok. Lám, a digitalizációnak áldásai is vannak! Csakhogy bármilyen jól kidolgozott is a gondolat, koncepciózus, átlátható, s még üzleti értelemben vett hasznot is hozhat, nincs finanszírozó, mert minden lehetséges pénzügyi forrás a másikra mutogat. Kicsit olyan ez, mint a klíma kérdés esetén: miért éppen én áldozzam be a profitomat? A beruházók egymásra mutogatásának az is oka, hogy a "jó ügyeknek" hagyományos értelemben nincs piaca, a civil közegben pedig nehezen lehet innovációkat végigvinni, forráshiány miatt. Az ENVIENTA hybrid modell tehát, amit célcsoportonként másként kell kommunikálni. Az ENVIENTA kigondolója, Kiss Gábor, social entrepreneur, aki egyben "hivatásos álmodozó" is, mint Larry Pagevolt annak idején a Googlekeresőjével, most úgy próbál csapatával szövetségeseket találni a koncepciójukhoz, hogy az ENVIENTA projektnek mindig csak azt a szeletét ajánlják fel az egyes finanszírozóknak, amelyik még belefér az ingerküszöbükbe. Ez persze nagyon nehéz szervezői, vezetői, irányítási feladat elé állítja az envientások "kemény magját", aminek megoldása gazdag, óriás vállalatok vezetőinek is dicsőségére válna. És még így is kétséges, hogy végül sikerül-e forráshoz jutniuk. Amúgy, amit az ENVIENTA platform már középtávon is nyújthatna szolgáltatásaival a klíma problémák enyhítése érdekében, az regionális szinteken számottevő, az emberek öntevékenységét és társadalmi felelősségvállalását illetően pedig egyenesen forradalmi változásokat eredményezhetne az emberi közösségekben. Végül is mi többet tehetne hozzá az egyén, más eszközei nem lévén, mint a saját életére lefordított gondosságot és öntevékenységet a bolygónk védelmében? Nem tesz más Greta Thunberg sem. A kommunikáció eszközeivel küzd, hogy minél többen megismerjék a valóságot a Föld jövőjét illetően. Ami engem illet, annyit tehetek csak a bolygónk védelmében, hogy azt a képességemet használom, amivel a leghatékonyabb lehetek: ez pedig az írás. Hogy például újságíróként beszélek olyan remek kezdeményezésekről, mint az ENVIENTAprojekt, hogy bemutatok az embereknek hasznos és használható mintákat arra: ők mit tehetnek a saját környezetükben, hogy együtt megőrizzük az utódainknak is a bolygónkat. Hiszen valamennyien csak kölcsön kaptuk a Földet, kötelességünk az utánunk jövő generációknak élhetően megőrizni. Ha tervezek valamit még, akkor ez az. Amíg az égiek engedik, vigyázni a bolygónkra, de vigyázni az emberekre is. Különösen a gyerekekre. Segíteni, támogatni őket, hogy alkotón, örömben és boldogságban töltsék azt pár évtizedet, ami a természet kegyéből adatik nekünk itt a földön.Ami meg személyesen engem illet: nyomot hagyni. Mert kell, hogy legyen valami célja, talán a küldetésünk beteljesítése, amiért itt vagyunk, s éppen most vagyunk itt a földön.

Szabó Kálmán

A szerzőről:
Szabó Kálmán a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület (Hungarian Association for Excellence) ügyvezető igazgatója. 2001 óta foglalkozik az EFQM (European Foundation for Quality Management) üzleti modelljével, az egyik legismertebb globális menedzsment és szervezeti kultúra irányzattal. A szervezeti működés üzleti oldala mellett nagyon fontosnak tartja, hogy minden vállalkozás felelős szemlélettel bírjon a lokális és a globális társadalmi és természeti környezet fenntarthatósága érdekében.