Az egyediségtől az egyéniségen át a személyes márkáig

Marketing 2019-12-02

Nyomtatás

Forrás: Ügyvezetők Klubja | Szerző: Kiss T. Anna

Címkék: márka

Személyes- és vállalati márkaszakértőnk, Kiss T. Anna írásában ez alkalommal arról a minimum feltételről szól, ami nélkül nem lehetséges személyes márkává válni. Ez pedig az egyéniség. Ez az a küszöb feltétel, amely teljesülésével egyáltalán van esély arra, hogy valaki a személyében önálló márkává, így értékké váljon. Ez egyébként a vállalkozása értékében is jelentős súllyal bírhat.

Az egyediség minden ember sajátja, az egyéniség azonban nem feltétlenül. Egyediaz ember, másolhatatlan lény, a természet egyszeri példánya. Hiszen nincs két egyforma ember. Nem foglalkozom itt most a klónozással, mint valóban létező tudományos kísérlettel. Széles körben alkalmazott gyakorlatnak azért még nem nevezném, habár vitathatatlanul közel az idő, amikor akár velünk is előfordulhat, mint a híres mozifilmben: hazatérünk és egyszer csak ott látjuk “magunkat” a vacsoraasztalnál a családunk körében. Pontosabban saját magunk tökéletes mását. Már ahogy azt a Hollywood-i filmesek elképzelték nagyjából húsz évvel ezelőtt. De azért abban sem lennék teljesen biztos, hogy valóban ugyanaz az ember ül az asztalnál és néz be az ablakon sajátjának hitt élete színterére. Mert mi van mindazokkal az “apróságokkal”, amelyeket személyiségnek nevezünk? A személyiségünk mi vagyunk. Sőt.

A személyiségünkvagyunk mi.

Beleértve persze a szívünket-lelkünket is, a hozott és tanult viselkedési mintáinkat, a habitusunkat, a karizmánkat, ha van, s a gondolkodásmódunkat, a szellemi képességeinket és egyáltalán nem mellékesen az érzelmi intelligenciánkat. Mindez, s még amiket itt most fel sem soroltam, összességükben adnak egy képet rólunk: kik vagyunk, milyenek vagyunk, mit jelentünk, milyen üzenetet hordozunk ezen a bolygón élőlényekként.

Az egyediségünk a személyiségünkkel egészül ki, s éppen általa válik teljessé, vagyis egyéniséggé. Már aki valóban a tömegből kiemelkedő, ebben az értelemben gazdag egyéniséggé válik. Ez ugyanis nem elhatározás kérdése, s nem is mi vagyunk, akik ezt a címet széles kör által elismerten, oda adományozhatjuk saját magunknak. Társadalomban élünk, hogy kik vagyunk valójában és mit képviselünk, akár mondhatjuk úgyis: mennyit érünk, nos, azt a környezetünk értékítéleteis befolyásolja. Vannak életterületek, amelyeken meg is határozhatja. A mindennapi életünkben, a munkánkban és azon túli tevékenységeinkben azonban alapvetően rajtunk múlik, hogy gazdag egyéniséggé válunk-e, vagy pedig nem. Leszögezem, az utóbbi sem rendellenesség. Hiszen boldog, elégedett életet mindenki önmagához, önmaga igényeihez, az önmagával szembeni elvárásaihoz képest él. Az egyéniség azonban több ennél.

Az egyéniség teszi megismételhetetlenné az egyes embert.

Nyelvi szempontból az egyéniség főnév, amely kifejezi, hogy akiről szó van, az önálló alkat. Azoknak a lelki, szellemi, jellembeli tulajdonságoknak az összessége, amelyek az adott személyt minden más embertől megkülönböztetik. Ugyanakkor személy is, mint a rá jellemző sajátos tulajdonságoknak a hordozója. Sőt, ezt fokozhatjuk is, ha olyan személyre gondolunk, aki egyéni tulajdonságaival kiválik a mindennapi emberek közül. Gazdag, színes lelkivilágú ember. A Wikiszótár ezt például gazdag személyiségnek nevezi. Érdekes ez jelzős szerkezet, hiszen nem azt szoktuk meg a modern társadalmakban, hogy nem a pénzzel, vagyonnal, vagyis anyagi dolgokkal mérhető értékeket gazdagságnak tekintsük. Feltéve, ha végül pénzzel is kifejezhető értékké válik egy szellemi teljesítmény, mint például, hogy ha tömegesen megvásárolják az író könyvét a könyvesboltokban. De azért ez a hasonlat is sántít kissé, mert egyáltalán nem biztos, hogy a tömeges fogyaszthatóság a legfőbb ismérve és értékmérője a szellemi teljesítménynek. A New York Times könyv bestseller listájára akár 2000 eladott példánnyal is föl lehet kerülni, s egyáltalán nem kisebbíti a szerző szellemi erejének, így értékének a mértékét, hogy nem 2 millió ember adott ki 25 dollárt a könyvéért, mint Michelle Obama-nak, a korábbi amerikai elnök feleségének a tavaly megjelent memoárjával történt. Egy ember egyéniségét is alapvetően az méri meg, hogy milyen hatással van a világra, benne persze szűkebb környezetére.

Nem kell mindig nagy dolgokra gondolni, amikor az egyéniségről beszélünk.

Az egyéniség erejét mutatja az is, ha a saját munkaterületén fontossá válik egy ember. Ha szeretnek a társaságában lenni, mert pozitív a kisugárzása, mert inspiráló, mert tele van energiával, ami felemeli, nem pedig lehúzza a vele kapcsolatba kerülő embereket. Az igazi egyéniség ugyanis nem méricskél, nem a pillanatnyi és személyes érdeke vezérli, hanem az a biztos tudat, hogy értéket képvisel, ha szétosztja azt az erőt, amivel neki tele vannak a “raktárai”. S bármennyit is ad magából, attól neki soha nem marad kevesebb. Attól ő soha nem válik kisebbé, semmilyen értelemben. Mert kimeríthetetlen a tárháza az adnivalónak benne.
Az egyéniség saját magát adja.

A saját önvalóját, a személyiségét. Azt, ami ő maga. Összetéveszthetetlenül, bárkivel is méretik meg. De micsoda önbizalom kell ehhez! És a hit saját magában. Ez az egyik legfőbb ereje az egyéniségnek. Tisztában van önmaga erejével, így értékével, s azzal a képességével, hogy hatni képes másokra. Ugyanakkor tudatosan, megfontoltan úgy dönt, hogy ezzel a képességével nem él vissza, hanem azt jóra fordítja a világ, az emberiség érdekében.
De az egyéniségek is csak emberek, mint mi valamennyien. Esendőek, érzékenyek, kudarcokkal és sikerekkel teli útjukon a támogatások mellett, nem egyszer, visszahúzó erőkkel is szembetalálják magukat. De éppen hogy az ő egyéniségükhöz hozzátartozik a képesség a különböző akadályozó helyzetek legyőzésére. Senki nem kapja készen a csodát és a csodatévő képességet sem. Hozhatnak születésükkel adottságokat, amelyek jól megalapozhatják, hogy majdan kiemelkedjenek a szürke tömegből, de kifejleszteni önmagukban ezeket saját maguknak kell. Egy bizonyos szint (és egyedi cél) esetén segítséggel, ha úgy tetszik, személyes márkaépítő, vagyis szakember közreműködésével. De még ez sem elég.

Az egyéniség nélkülözhetetlen jellemzője a saját akarat, a tett, mindenekelőtt azonban az elszánás az egyéniség hatókörének a kiterjesztésére.

Ha azt mondják például egy erős karakterű embernek, egy egyéniségnek, hogy százan várnak még ugyanarra, mint ő (mondjuk egy találkozásra, egy interjúra, egy kellemes félórára egy kávé mellett, és a többi), akkor ezzel igenis értékítéletet mondanak róla, amin el kell gondolkodnia, s amit abszolút tudomásul kell vennie. Legfeljebb “kiáll” abból a “sorból”, amelybe tudta nélkül így “besorolódott”. Mert azt azért alapvetően minden ember maga dönti el, hogy mire, mennyire tartja saját magát. Legfeljebb nem mindig és nem mindenki úgy “árazza be”, ahogy azt ő szeretné. Akkor valószínüleg vele nincs több dolga. Hát, hogyan is hagyhatná bárki leértékelni saját magát, főként általa nem is ismert szempontok szerint?

Az egyéniséget a környezete követi és nem fordítva.

Vagyis a léte fokozott felelősséggel is jár, mert minden, amit és ahogy tesz vagy nem tesz, az mintául szolgálhat más emberek számára. Egyáltalán nem mindegy, hogyan“áll ki a sorból” valaki, hogy a fenti példánál maradjak.
Nem mindegy, hogyan viseli az egyéniség, illetve a már a személyében márkaértékkel bíró ember ezt a szerepét a többi ember körében.
Ha tehát valaki azt gondolja, elég felfogadni egy jó márkaépítő szakembert, s az majd elhozza a csodát, személyes márkává formáz, s neki, a “márkának” csak az a dolga, hogy viselje a vele járó pozitív hatást, akkor téved. A személyes márkaépítés két legnehezebb szakasza a személyes márka aspiráns számára a kezdet és a vég. Végig menni azon a belső változáson, fejlődésen, amíg késszé nem válik a márkalét befogadására, illetve majdani “viselésére”, valamint azt a képességet elsajátítani, hogy képes legyen minden pillanatban megőrizni a hidegvérét, a jó modorát és a mosolyát. És minden körülmények között megtartani a pozitív attitűdjét. A hitét az emberekben. Alig van több energiát igényelő feladat ennél a márkaépítés során. Minden, a folyamatban valamilyen szerepben résztvevő fél esetén érvényes ez.

A legnehezebb dolga azonban kétségtelenül az egyéniségnek van. Mindvégig megtartani azt a hitét önmagában, hogy valóban ez az ő útja, s képes is rá, hogy végig menjen rajta. Hiszen éppen ezért gondolja róla úgy a világ, hogy senkivel össze nem téveszthető, nem helyettesíthető, minden szempontból egyedi, sőt, még ennél is több: egyéniség. Ez pedig itt már a személyes márkává válás küszöbe. Ezzel és nem mással nyílhat meg a lehetőség arra, hogy végül majd a márkává válás útján célba is érjen valaki.

Kiss T. Anna
Személyes- és vállalati márkaépítő