A magyar informatikai vezetők bíznak legkevésbé a rendszereikben

Forrás: MTI

Címkék: informatika, adatbiztonság


A magyar vállalkozások 80 százalékánál kizárólag jelszót kérnek a számítógépek a vállalati hálózatra való belépéskor, pedig sok külföldi cégnél az egyszerű jelszó mellett egyéb hitelesítési megoldással, például biometrikus azonosítással vagy smart carddal növelik a biztonságot.

A magyar informatikai vezetők bíznak a legkevésbé a rendszereikben, mindössze 3 százalékuk tartja kiemelkedően biztonságosnak hálózatát az Intel megbízásából végzett régiós felmérés szerint, amelyből az is kiderül, hogy a cseheknek viszont a 14 százaléka mondta azt, hogy extra erős a hálózatuk.
 
Az Ipsos piackutató cég által a 150-nél több munkatársat foglalkoztató magyar, román, cseh és lengyel nagyvállalatoknál végzett kutatás szerint leginkább a csehek bíznak rendszereikben, az ottani IT-vezetők 14 százaléka tartja extra erősnek a biztonságot, míg a románok 12 százaléka, a lengyeleknek pedig 6 százaléka vélekedik hasonlóképpen.

A kutatás során fény derült arra is, hogy a magyar vállalkozások 80 százalékánál kizárólag jelszót kérnek a számítógépek a vállalati hálózatra való belépéskor, pedig sok külföldi cégnél az egyszerű jelszó mellett egyéb hitelesítési megoldással, például biometrikus azonosítással vagy smart carddal növelik a biztonságot. Összehasonlításból kiderült, hogy a román cégek 46 százalékánál, a csehek 54 százalékánál, a lengyelek 63 százalékánál elégednek meg ilyen alacsony szintű védelemmel. Szakértők szerint a csak jelszóval történő hitelesítési eljárás ma már nem eléggé biztonságos.

A felmérés szerint a cseh vállalatok hálózataiban fordult elő a legtöbb fennakadás informatikai problémák miatt az elmúlt fél évben, több mint harmadukat érintették ilyen esetek, 12 százaléknál háromnál több, 24 százalékuk esetében legfeljebb három alkalommal. Ennél jobban teljesítenek a magyar vállalatok: 29 százalékuknál volt fennakadás hasonló okból, de csak a cégek 3 százalékát érintette több mint három alkalommal probléma. A legjobban a román cégek teljesítettek IT-vezetőik bevallása szerint, összesen 18 százalékuknál fordult elő szolgáltatáskiesés, bár 4 százalékuknál háromnál több ilyen esetet regisztráltak.

A négy országban megkérdezett vállalkozások közül Magyarországon a legnagyobb, 96 százalékos azon cégek aránya, ahol központilag archiválják az adatokat, és nem a felhasználók gépein tárolják azokat. Csehország a felhőalapú szolgáltatások használatában jár élen, itt a cégek 44 százaléka használja a technológiát, míg Magyarországnak a második hely jut a ranglistán, 36 százalékos cégaránnyal.

A vizsgált országok közül Csehországban (60 százalék) és Magyarországon (53 százalék) tervezi a legtöbb cég az IT-biztonsági költségek növelését, Romániában a cégek 52 százaléka, Lengyelországban pedig 50 százalék tervez hasonlókat a felmérés szerint.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra