FM: növelni kell az eredet-megjelölésű vagy földrajzi jelzésű termékek számát

Jog

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: földrajzi árujelző, eredetjelölés


Az agrártárca stratégiai célja, hogy nőjön az eredet-megjelöléssel, illetve földrajzi jelzéssel rendelkező termékek száma - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, egy szakmai konferencián.

Czerván György erről a Terra Madre (anyaföld), a Hagyományos termékeket előállító közösségek világnapja alkalmából az FM eredetvédelemért felelős helyettes államtitkársága által az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága (EOQ MNB) élelmiszeripari és mezőgazdasági szakbizottságának közreműködésével szervezett szakmai rendezvényen beszélt.
 
Hozzátette: a nemzet közös örökségének védelme, fenntartása és megőrzése a jövő nemzedékek számára mindannyiunk kötelessége.
 
Kifejtette, a kis- és középvállalkozások magas hozzáadott értékű agrártermékei elősegítik a vidék jövedelemtermelő képességének javítását, új munkahelyek létrejöttét és a fogyasztók ellátását egészséges, minőségi élelmiszerekkel.
 
Az államtitkár aláhúzta: az eredetvédett termékek minősége erősíti a termelők és fogyasztók közötti kapcsolatot, növeli a termékek iránti fogyasztói bizalmat. Ezért az FM szakmai segítséget nyújt a hagyományos mezőgazdasági termékeket és élelmiszereket előállító helyi termelői közösségeknek a nemzeti és uniós minőségrendszerekbe kerüléshez, a belföldi és uniós marketing, valamint a promóciós programokba való kapcsolódáshoz, továbbá az uniós oltalomhoz fűződő jogérvényesítéshez.
 
Emlékeztetett: a globalizálódó élelmiszertermelés és kereskedelem nagy kihívás elé állítja a magyar mezőgazdaságot és élelmiszerkereskedelmet. A válasz azonban nem a negatív árverseny, annak minőségcsökkentő következményeivel, hanem a helyben termelt alapanyagokból készült, minőségi élelmiszerek előállítása - mondta, s hozzátette, ennek a jegyében hirdette meg az idén a helyi termék évét a minisztérium.
 
Felhívta a figyelmet: a Terra Madre Világnap - amit csütörtökön tartanak világszerte - célkitűzése a hagyományos termékeket előállító közösségek támogatása, együttműködésük és tapasztalatcseréjük elősegítése. Ezért a mostani rendezvényen a magyar hagyományos terméket előállító közösségek munkáját, eredményeit ünneplik - mondta.
 
Jelezte: az agrárgazdaságért felelős államtitkárság gondozza és irányítja a Hagyományok-ízek-régiók programot (Hír), és irányítja a védjegy pályázati rendszerének működtetését. A Hír-védjegy pályázat eredményeként 2010 óta már 132 termék viseli a védjegyet, amely a hagyományos és tájjellegű termékként való elismerést szolgálja és az uniós oltalom megszerzésének előszobája.
 
Az Európai Bizottság a 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési program keretében a Hír-védjegy rendszert nemzeti minőségrendszerként ismerte el. Ennek eredménye, hogy a programhoz csatlakozó termelők, előállítók és csoportosulásaik a jövő évtől támogatást vehetnek igénybe minőségrendszerük működtetéséhez, valamint csoportosulásaik tájékoztatási és promóciós tevékenységéhez - fűzte hozzá az államtitkár. Megjegyezte: egy éve megalakult a Hír Védjegyesek Klubja, amely a termelők, előállítók és csoportosulások képviselőinek közössége, 60 tagja van.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra