Háremet néztem és értékesítést tanultam Isztambulban

Marketing 2019-06-07

Nyomtatás

Forrás: MTI

Tanulj az ügyes törököktől! Akarj eladni ezerrel! De ne nyomuljál!

Életem párjával, Évivel négy napra kijöttünk Isztambulba. Tulajdonképpen szülinapi ajándékként kapta tőlem. De csak itt derült ki a számomra, hogy Évinek ez milyen régi álma volt.

A reptérről a városba tartó taxizás közben mesélte el nekem, hogy az egyik középiskolás osztálytársa járt itt egyszer anno, és mesélt Isztambulról lelkesen az osztályfőnöki órán. És hogy ő azóta vágyik ide.
Évire azért nem illett a Hungária együttes dalszövege, hogy „A sok, színes képeslap a kis szobám falán, Álmaimban arra járok minden éjszakán.”
De azért vágyott ide.

Itt a szállodai szobában meg is hallgattuk Dollyt, hogy egy kicsit ráhangolódjunk a tárva-nyitva álló sok bazárra, és a Boszporusz parti randevúnkra.
Éviinduláskor készített néhány fotót a reptéren rólunk. Feltette a Facebookra azzal a kérdéssel, hogy „Tippelj! Hova utazunk?”
Jött is rá vagy 83 hozzászólás!

Eredetileg pihenni jöttünk. De végül is az egyik hozzászólónak lett igaza, aki ezt írta: „Szerintem valami munka-tanulás-pihenés útra mentek!”
Egyrészt munka!

Mert lám, éppen most itt írom ezt a Hétzáró gondolatot. Ez pedig a munkámhoz tartozik. Bár nem érzem annyira kötelességnek. Nekem jó szórakozás.
Másrészt tanulás!

Mert hihetetlenül sokat lehet tanulni az itteniektől az értékesítésről. „Az értékesítés titkai” tréningünkön azt tanítjuk, hogy a szándék sokkal fontosabb, mint a mechanikák, vagy mint az eladástechnika.
Hát szándék itt aztán van dögivel!

Érzed rajtuk, hogy piszkosul el akarnak adni Neked. De a tréningünkön tanítunk egy ‒ az előzőnél még sokkal fontosabb ‒ dolgot is. Hogy ne nyomulj! Hanem törődj az ügyféllel!
Segíteni akarjál neki!

Ha ezt érzi ‒ és nem azt, hogy minden áron a pénzét akarod ‒, akkor szívesen vásárol. Három jó példánk is volt erre.

Az első Anasztázia. Ő egy lendületes, fiatal ukrán hölgy Kijevből. Ide jött férjhez. A szállodánkban ő fogadott bennünket a recepción. Még nem volt kész a szobánk. Kicsit várnunk kellett.
Anasztázia leültetett bennünket. Vizet, majd később kávét hozatott nekünk. Térképet adott. Bejelölte rajta a fontos dolgokat. Elmagyarázta a szállodával kapcsolatos tudnivalókat.

Tényleg érezted rajta a törődést. Az igazi törődést. Hogy gondoskodni akar rólunk. Másnap ugyanúgy ezt érezted rajta, amikor a reggelinél összefutottunk.

De már az első találkozásnál mesélt nekünk egy esti hajókázásról. Svéd asztalos, hastáncos, kerengő dervises, élő zenés, táncos programmal. Még a prospektusát is odaadta. Teljesen ott volt az eladási szándéka. Gondolom, jutalékot kap érte.

De nem nyomult!

Másnap be is fizettünk rá. Amikor ezzel megvoltunk, akkor elmondta, hogy a svédasztalról inkább halat együnk, ne húst. Mert az nem olyan jó a hajón. Megint csak ott volt a törődés. Még azután is, hogy már megtörtént az üzlet.

Aztán a másik jó példa tegnap délután a Hagia Szophia melletti bazársor egyik árus lánya volt. Éppen kiittam a vizet egy fél literes műanyag palackból, amikor elmentünk az üzlete mellett. Kedvesen rám mosolygott, és elkérte, hogy ő majd eldobja.

Meg is álltunk a boltjánál. Később kedvesen a bolt belsőbe is beinvitált bennünket. Megkínált teával. Érezted, hogy mindez azért van, mert el akar adni. De nagyon őszinte kedvességgel csinálta.

Már csak azért is vettünk nálaa hazaiaknak ajándékba öt doboz lokumot. Ez egyfajta zselés cukorka. Sokféle ízben állítják elő. Porcukorba forgatják.

Nem volt szívem alkudni. Így szerintem a legdrágább lokumot vettük egész Isztambulban.

Dobozonként harmincöt líra volt. Később a Hagia Szophia hivatalos ajándék boltjában huszonöt líráért láttam. Fogadjunk, hogy itt a szálloda utcájában ‒ a boltban ‒ már csak tizenöt líra. A helyiek meg szerintem tíz líráért veszik.

A harmadik jó értékesítési példa a tegnap esti vendéglősünk volt. Egy kis utcában sétáltunk éppen. Végestelen-végig vendéglők voltak benne. Egymás hegyén-hátán.
Mindegyikhez tartozott egy-egy nyomulós fickó, aki rámenősen végigkísért bennünket az étterem előtti szakaszon. Teljes erőszakkal próbáltak rávenni bennünket, hogy náluk együnk.
A mi vendéglősünk nem nyomult!

Csak szó nélkül kedvesen ránk mosolygott. Aztán kérdő tekintettel körbemutatott a vendéglője asztalaira. Az ő asztalai nagyon szép piros szőttesekkel voltak leterítve. Nem csak egyszerű abrosszal, mint a többieké.
Egészen véletlenül ott vacsoráztunk. Itt egyáltalán nem úgy viselkedtek a pincérek, mint más vendéglőkben. Vagy akár a szállodában a reggelinél a pincérek. Más vendéglőkben, meg itt a szállodánkban valahogy csak odajönnek az asztalodhoz, és szó nélkül ‒ Rád se nézve ‒ leteszik az ételt. Vagy elveszik az üres tányért.
Mintha lakájok volnának!

Ebben a tegnap esti vendéglőben minden pincér már előre mosolygott ránk, ha az asztalhoz közelített. Az ételre való várakozás közben kaptunk meleg pitával kétféle valamit is. Ne kérdezd meg, hogy mi volt az a kétféle cucc! De finom volt.
Pillanatok alatt ott volt a leves. Ugyan csak Évinek kértünk, de én is kaptam. Vendéglősünk azt mondta, hogy ajándék. Hát ‒ mondom magamban ‒ hiszem, ha látom a számlát.
Az étel nagyon finom volt. Évinek valahogy sokára tudták csak kihozni, amit rendelt. Tizenhatszor kért érte elnézést. Kárpótlásul a végén két tányér baklavát hozott. Aztán meg egy tányér gyümölcsöt. Majd végül még teát is.

A számla tételei közt nem volt ott mindez. Meg a plusz leves sem. Kifejezetten kevésnek tűnt a számla. Így egy jó nagy borravalóval toldottam meg.
Minden fogásnál megkérdezte, hogy ízlik-e. Aztán egészen véletlenül azt is elmondta, hogy hozzá visszajárnak a turisták. Például a szomszéd asztalnál ülő ‒ dánnak vagy svédnek tűnő ‒ házaspár már harmadik este van itt. Azok egyetértően helyeseltek.

Lehet, hogy ma este is ott vacsorázunk? J

Végül Isztambul harmadrészt pihenés is!

Rendkívül érdekes élmény. Üzleti, kulturális-civilizációs, nyelvtanulási és építészeti szempontból is. De úgy látszik, hogy erről ‒ meg a háremről ‒ majd a következő Hétzáró gondolatomban fogok csak írni.
Mert a maiban egy kicsit a elszószátyárkodtam az időt. Most pedig már indulnunk kell. Ugyanis odakint szól a müezzin. Vár bennünket a Kék mecset, a Nagy Bazár és az Elsüllyedt Palota.

Tanulj az ügyes törököktől! Akarj eladni ezerrel! De ne nyomuljál!

Piroska Gyula
www.seminarconsulting.hu

Vissza az előző oldalra