Cégvezetés hírek, információk
Budapesti gazdasági fórum 2015 - Több hitelezési kockázatot vállalhatnak a bankok a jövőben
Pénzügyek 2015-10-01
A magyar bankszektor a következő években több hitelezési kockázatot vállalhat, de működési költségeiket a bankok már nem tudják lényegesen mérsékelni - hangzott el a Portfolio csütörtöki budapesti konferenciáján, amelyen magyarországi bankok vezetői beszéltek a szektor kilátásairól.
Elutasították Strasbourgban a játékautomaták ügyében beadott panaszt
Jog 2015-10-01
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön közzétett végzésében elutasította a Laurus Invest Hungary KFt. és a Continental Holding Corporation, valamint mások által a magyar állam ellen emelt panaszt, amelyet a játékautomaták üzemeltetésének megvonása miatt nyújtottak be az Európa Tanács égisze alatt működő igazságszolgáltatási fórumhoz.
Az ötlettől az üzleti sikerig 2015
Cégvezetés 2015-10-01
Versenyképes nemzeti innovációs rendszer a felsőoktatás, a kormány és a vállalatok együttműködése nélkül nem képzelhető el, az innovációs hivatal pedig katalizátor szerepet lát el a szereplők között - mondta Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke csütörtökön a Napi.hu Az ötlettől az üzleti sikerig 2015 című konferenciáján Budapesten.
Fogyasztóvédelmi ügyekben kiszabott bírság meghatározásának szempontjai
Cégvezetés 2015-10-01
Hatályba lépett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökének és a Versenytanács elnökének módosított közös közleménye a fogyasztóvédelmi ügyekben alkalmazandó, a bírságösszegét meghatározó szempontokról. A módosítás célja, hogy a vállalkozásokat érdemi erőfeszítésekre ösztönözze a jogszabályi rendelkezéseknek történő megfelelés érdekében.
Csökkent kissé szeptemberben a német feldolgozóipari BMI
Cégvezetés 2015-10-01
Szeptemberben lassult kissé a német feldolgozóipar teljesítményének növekedési üteme - közölte csütörtökön a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet.
MNB: csökkentek a vállalati kamatok augusztusban
Pénzügyek 2015-10-01
A vállalati hitelek átlagos kamatlába jellemzően csökken augusztusban. Jelentősebben az egymillió eurót meghaladó, forintban és euróban denominált hitelek kamata csökkent, a forinthitelek átlagos kamata szinte nem változott - derül ki a Magyar Nemzeti Bank szerdán közzétett havi jelentéséből.
GfK: gyorsan terjed a mobilnetezés
Marketing 2015-10-01
A telefonról vagy táblagépről történő internethasználat egyre jobban eltolódik a mobilinternetes technológia felé; tavaly a felhasználók 23 százaléka használta többségében ezt a módozatot, és népszerűbb volt a helyhez kötött wifi-elérés, idén viszont már tízből hét internetező használ mobilinternetet, és többségbe kerültek a jellemzően mobilinternetezők - derül ki a GfK kutatásából.
Megemelték a GINOP idei keretét 902 milliárd forintra
Támogatások 2015-10-01
A kis- és középvállalkozások prioritás keretében pályázatot írnak ki a vállalkozói mentorálás támogatására, az ipari parkok fejlesztésére, a barnamezős ipari területek megújítására, a logisztikai fejlesztési központok fejlesztésének támogatására, a professzionális klaszter szervezetek minőségi szolgáltatásának segítésére, a beszállítói integrátárok és kkv-k támogatására, turisztikai szervezetek fejlesztésére.
Két újabb pályázat jelent meg kutatás-fejlesztési együttműködések ösztönzésére
Támogatások 2015-10-01
Egyetemek, kutatóintézetek és vállalkozások kutatásfejlesztési célú együttműködésének ösztönzésére, a hazai kutatóhelyek kapacitásának bővítésére két újabb, együttesen 90 milliárd forint keretösszegű pályázat nyílt meg szerdán - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal).
Magyarország a 63. helyen áll a World Economic Forum versenyképességi listáján
Cégvezetés 2015-09-30
Magyarország a 63. helyen áll a World Economic Forum versenyképességi listáján, a tizenkét kritérium alapján számolt Global Competitiveness Index (GCI) alapján.
Bankárkonferencia - Patai Mihály: a hitelezés növekedése nemcsak a bankokon múlik
Pénzügyek 2015-09-30
A magyar gazdaság mintegy két és fél éve a hitelezés bővülése nélkül nő, de ennek komplex összetevői vannak, nem arról van szó, hogy a bankok nem akarnak hitelezni - mondta Patai Mihály, az UniCreditBank elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség elnöke szerdán Budapesten a Bankrendszer jövője a közép-kelet-európai régióban című konferencián.
A lakáspiac élénkülését és kifehérítését is segítené az áfa csökkentése szakmai szervezetek szerint
Adózás 2015-09-30
A lakásépítések 27 százalékos általános forgalmi adójának (áfa) csökkentése a piac élénkítését és annak tisztulását is segítené - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége és a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület